Megérkeztünk Vietnámba

Finn Air (budapest-helsinki-bangkok) és Quatar Airways (bangkok-saigon) kombóval megérkeztünk Saigonba.
Finn Air-rel maximálisan elégedettek vagyunk, szuper az új Airbus 330-asuk, amivel a távolkeleti desztinációikat repülik. Nagy ötlet, hogy a gép elejére szerelt kamerát is tudod nézni a kis monitorodon! A gép üléselrendezése 2+4+2. Ha ketten utaztok, és a jegyvásárlásnál kiválasztod a 2-es helyet, akkor nagyon kényelmes tud lenni az utazás. A kaja is jó volt, szóval csak ajánlani tudom.
Hotelbe való becsekkolás után lenéztünk egy kis springrollst és egy Saigon beert tolni. Most viszont hulla fáradtak vagyunk, jóéjt.

Irány Vietnám, Thaföld

A tegnap esti baráti sörözés nem tett túl jót a fejemnek, de annál jobb volt koccintani a haverokkal az új évre. Előre koccintottunk, mivel nem leszünk itthon. Ma este végre irány Vietnám, Thaiföld! :)

Hong Kong - Vietnám - Kambodzsa - Thaiföld 2009.12.29-2010.01.23.

Gondoltam, ezután az utazás után is írok egy összefoglalót, mint a 2009-es Thaiföldi után, de annyi munkám volt miután hazajöttünk, hogy elodáztam a dolgot. eddig… :)

Az egész a 2009-es hazafelé tartó repülőúton kezdődött, mint sok másnak, ugyanis egyre csak az motoszkált a fejemben, mikor jöhetek vissza a világnak erre a felére. Telt, múlt az idő és elkezdődött a repülőjegy keresgélés olyan szeptember táján. Szabadságaink miatt a legjobb időpont, és sajnos egyben a legdrágább is, a karácsony utáni időszak. Budapest Bangkok útvonalon 220.000 alatt nem nagyon találtam jegyet (ahogyan most sem). Na jó, nézzünk más célállomást, mint Bangkok. Délkelet Ázsia kb. minden jelentősebb városára rákerestem, gépiesen nyomogattam a keresőbe az újabb városokat, dátumokat váltogatva.

Itt jegyzem meg, hogy igen nagy különbségek tudnak lenni az árakban egyazon légitársaságnál is pár napos indulási, illetve érkezési dátumkülönbségekre. A légitársaságok keresői nagyon okosan táblázatszerűen mutatják is ezt, persze csak, ha azonos az oda út és visszaút városa. Mivel mi mindenképpen Thaiföldről szerettünk volna hazajönni, ezért ez a kereső okos táblázatszerű megjelenítése nem járt, ezért kellett kézzel állítgatni a dátumokat…

Három város maradt végül ahova 180.000 körül tudtunk volna repülni Bangkoki visszaindulással.

Kuala Lumpur, Szingapúr és Hong Kong.

Mivel a szilvesztert az érkezési helyen töltjük, ezért ez is szempont volt. Végül Hong Kong mellett döntöttünk, ahova 176.000-ért sikerült jegyet venni amszterdami átszállással (KLM).

Örülés, van jegyünk! Kinéztem a netem egy nagyon jó kis underground bulit. Szóval összeállt a szilveszter is.

Van egy kedves baráti pár, akik szintén utaznak, ha lehetőségük engedi.

Repjegy megvásárlása után nagy örömmel hívtam őket, hogy mik a tervek és érdeklődjek, ők merre mennek a télen. Büszkén újságoltam, hogy mi Hong Kong-ban fogunk szilveszterezni (még így, 2 év távlatában is van egy mesebeli hangzása ennek az egésznek). Erre jött a meglepő válasz, „nemá, mi is!”. Hát kell ennél jobb? Szilveszter Hong Kongban a heverjaiddal, ráadásul tök „spontán”?

Baromi lassan, sok-sok munkával telt a november, december, de végre eljött az indulás.

Amsterdamig gyorsan eltelt a repülési idő. 2-3 óra volt a csatlakozásra, gyorsan elment.

Az idei szezonban is néztem, kerestem az olcsóbb jegyeket a hasonlóan csúcsszezonos időszakra. Voltak igen kedvező ajánlatok, de borzalmas tranzitidőkkel. Az még csak-csak, hogy odafelé 8 órát vár az ember, mert „juhé, utazunk”, lelkes az ember, de amikor hazafelé is hasonló vár a delikvensre, amikor amúgy is depressziós, egyedül csak az „érjünk már haza” érzés van, hááát. Jól gondoljátok meg!

Beszálltunk a 747-esbe, jégtelenítik a gépet, várunk, várunk és csak várunk. Egy idő után közli a kapitány, hogy technikai probléma van, amit megpróbálnak elhárítani. Ha nem sikerül, akkor másik géppel megyünk. Másik géppel mentünk.

Jó kis szórakozás lehetett egy teljesen bepakolt gép utasait, csomagjait, műanyag kajáit átpakolni egy másik gépbe. Még szerencse, hogy nem kis légitársaságról szó lévén volt mibe átpakolni.

Így kb. 4 órás késéssel, de elindultunk. Ebből a 4 órából a pilóták csináltak olyan 2 órát, ami nekünk nem volt gáz. Nem úgy, a mellettünk utazó hölgynek, aki emiatt lekéste az új-zélandi csatlakozását, és ezzel a szilvesztert is.

Amúgy a kajával nem volt gond. Akkor még nem újította fel a KLM a régi 747-eseit, emiatt csak a plafonba szerelt közösségi TV ment. Aki mostanában repül velük, az már élvezheti a szék háttámlájába épített okosságot.

Hong Kong

Mi menetrendszerinti busszal mentünk be a városba, mert a szállásunk pont a busz vonala mentén volt. Itt laktunk, volna.

Azért volna, mert jó okosan szilveszter révén már októberben foglaltam, ami hiba volt. Megérkezünk a címre, egy kb 30 emeletes tömbház, semmi kiírva. Nagy nehezen megtaláltuk az x-edik emeleten a hostelt. Ezt úgy kell elképzelni, mintha Budapesten, a békásmegyeri 10-es panelben, a 8-dik emelet egyik lakásnál ki lenne alakítva egy hostel, külön szobákkal.

Szóval megvan a recepció, ahol kiderült, hogy nem találják a foglalásom – hiába mutogattam a kinyomtatott papírt. Túl hamar foglaltam…na ilyet. Mindez 12 óra repülés után, december 30-dikán. Mondanom sem kell, nem voltunk túl boldogok, pláne, hogy az akkurátusan legjobb ár/érték aránynak gondolt szállásunknak lőttek, kereshetünk újat. De szerencsére az Ázsiára oly jellemző segítőkészségnek köszönhetően jött Mr. Chin – vagy valami ilyesmi, de Mr. volt az biztos – és egy másik emelten lévő újabb Hostelbe vezetett minket, ami még talán jobb is volt, mert itt rajtunk kívül nem volt senki, így az épületre jellemző papírvékony falakon átszűrődő semmi nem akadályozott minket a pihenésbe. Amúgy az első szállásunkon 3 éjszaka olyan 150 usd körül lett volna. Jellemző Hong Kong-ra, hogy ilyen áron vagy nagyon szart, vagy hasonlóan a miénkhez nagyon kicsi, de elfogadható szállást lehet találni (persze a budget kategóriában). A barátaink valami 200 usd körül voltak egy sokkal rosszabb helyen.

Másnap körbejártuk a várost, megnéztük a kötelező helyeket, ezekről az útikönyvek remekül, részletesen beszámolnak, ezért nem részletezném.

Tetszettek az emeletes villamosok (apróban kell fizetni a vezetőnél, ha nincsen apró akkor is elveszi a pénzt, de nem ad vissza), a metrójegyet az utazás hosszának megfelelően (megállóra lebontva) veszi az ember az autómatánál. Érdemes felmenni a Bank of China épületébe, mert nagyon jó kilátás van a városra. Nem engednek fel a legfelső emeltre, de így is elég magasan vagy, és mindez free.

Este az egyik metrómegállónál találkoztunk a barátainkkal. Nagyon vicces szitu volt, kb. mintha a Blaha-nál futottunk volna össze. A szilveszteri buli nagyon jól sikerült.

Másnap, január 1-én kipihentük magunkat és ismét nyakunkban vettük a várost, az előző este miatt érthetően kisebb lelkesedéssel…

A terv az volt, hogy január 2-dikán átrepülünk Vietnámba. Közvetlen, nem aranyárú jegyet nem találtam, ezért egy éjszakára közbeiktattuk Kuala Lumpurt. Nem közvetlenül Hong Kong-ból, hanem Makaóból repültünk Air Asia-val, mivel így jelentősen olcsóbb volt.

Makaóba speedboat-ok mennek, kb. olyan rendszerességgel, mint a szentendrei hév. Megy közvetlen reptéri járat és külön a városba is. Aki Makaóról szeretne repülni, és időnyomásban szenved (elkellérniagépet), annak javaslom, hogy szánjon az útra elég időt. Ugyanis Hong Kong-ból a hajóállomáson ki kell lépni, Macaon pedig be kell lépni. Mindkettő idő a szorgos kínai hivatalnokoknak és a sok embernek köszönhetően. A reptéri hajóállomásról a reptéri terminál gyalogútra van, nem kell 100m-t taxinzi, mint nekünk, csak ugye az időnyomás és a „HolazIstenbenvanaTERMINÁL?!”.

Sajnos magát Makaót nem néztük meg, majd legközelebb.

Kuala Lumpurba éjjel érkeztünk, Air Asia transit buszával mentünk be a városba, ami ha jól emlékszem kb 1 órányira van a low cost termináltól. A reptéren nem váltottunk pénzt (hiba), így a városi buszterminálhoz érve csak dollárunk volt és tanácstalanság, hogy merre a szállás. A tapasztalt reptéri hiénák ezt látták is rajtunk. Szerencsére egy angolul jól beszélő fiatal srác megmutatta, hogy hol tudunk fixárú taxijegyet venni, ahol usd-t is elfogadtak.

Megérkeztünk a szintén előre lefoglalt szállásunkra. 

Alapvetően igaz Ázsiára, hogy utcáról besétálva szinte mindig talál az ember szállást, alkudni is lehet és gyakran sokkal jobbak az árak, mint a neten meghirdett. Ugyanakkor javaslom, hogy foglaljatok pár napra előre szállást, mert így van egy biztos pont, ahova a reptérről lehet menni, nem kell csomagokkal szállást keresni, mert gyakran előfordul, hogy jó sokat meg kell nézni, mire megtalálja az ember a számára megfelelőt. Aztán másnap már lehet nyugodtan nézelődni, alkudozni.

Teljesen rendben volt, nagyon jó helyen is van, ajánlom.

Másnap reggel magamhoz mérten korán, olyan 7 körül elindultam megnézni a Petronas tornyot. Azért korán, mert állítólag igen nagy sor van, ha fel akar menni az ember. Szerettem volna…

Talán 5-kor kelve még esélyem is lett volna.

Igazából Kuala Lumpur-ból nem sokat láttunk, nem is terveztük, de nem nagyon jött be nekünk. A vidéki Malajzia állítólag merőben más. Na, majd legközelebb megnézzük!

Este repültünk is tovább Saigon-ba.

A reptéren leszállva azt hittem rossz helyen vagyunk, mert a kifutópálya alig kivilágítva, de amikor megláttam a külföldi légitársaságok gépeit, akkor megnyugodtam.

A városba minibusszal mentünk, amire a reptéren lehet befizetni.

Hát, én imádtam ezt a várost. Ami káosz ott van, de mégis működik! :)

A district 1-ben, vagyis a hátizsákos részen laktunk.

Szintén nagyon kedvesek voltak.

Sok helyen olvasható, hogy Vietnámban úgy kell átmenni az úttesten, hogy határozottan elindul az ember, aztán kikerülik.  

Beszéltük, hogy kellene bérelnünk robogót, mert azzal mégis csak jobban be lehet járni a várost. 

Ha Rómában tudtunk robogózni, akkor gondoltuk itt is menni fog, szerencsére nem is volt gond, de azért meg kellett tanulni a káoszt.

A régi baráti kapcsolatok mementója. 

Megnéztük a kötelezően megnézendő helyeket, a War Remnant múzeum (a vietnámi háborút bemutató kiállítás) elég komoly benyomást hagyott bennem, Ildi nem is bírta a képeket…

Befizettünk egy túrára a Cu Chi Tunnel-hez, ami a Saigon mellett található alagútrendszert mutatja be. Érdekes volt, szerintem megérte.

Harmadnap elindultunk egy 3 napos Mekong túrára kambodzsai exittel. Nagyon rá voltam gerjedve erre a Mekong túrára.

Innen itthonról nagyon vadregényesnek tűnik a dolog, ami részben igaz is, de be kell látni, hogy futószalagszerűen viszik a turistákat. Szóval az Apokalipszis Most feelingtől mesze van, de ettől függetlenül is nagyon klassz, és gyönyörű. Mindenképpen ajánlom!

Busszal elvittek az első csatornáig (kb. 1-2 órás buszút), innen már szinte csak hajóval közlekedtünk (nagy, kicsi). Első éjszaka Can Tho városában laktunk, itt másnap megnéztük a helyi úszópiacot, ami a bangkokival ellentétben nem csak a turistáknak szól.  

Aki csak 2 napos túra fizetett be, az itt különvált.

Mi átszállva egy 2 szintes nagyobb hajóra kb. 8 órát hajózva haladtunk fel a csatornán. Az utazás egyetlen percét sem untok, mindvégig lekötött minket a folyó mellett élő emberek tevékenykedése és a környezet. A második éjszakát Chao Doc-ban töltöttük. A túra elején külön opció volt az úszó szállás x dollár felárral, amit mi nem kértük, ennek ellenére kaptuk. Persze mivel nem kértük és nem fizettünk érte, olyan is volt. Aki külön kérte, azt egy jobb minőségűre vitték.

Másnap megnéztünk egy helyi halfarmot és egy falut, mindkettő klassz volt. Majd vietnámi speedboattal irány a határ.

A kambodzsai vízumigénylőt a vietnémi határon kellett kitölteni.

Majd átszálltunk a kambodzsai ultraspeedboatba, ami elvitt minket a kambodzsai határállomásra, ahol a pénz befizetése után megkaptuk a vízumot.

vietnámi speedboat

belülről...

...és a kambodzsai kívülről

határrendészeti gyorsnaszád

Nagyon érdekes, hogy miként változott a táj a vietnámi és a kambodzsai oldalon. Látható volt, hogy a vietnámiak jobban művelik a földeket, többet dolgoznak.

Még a vietnámi határon lehetett venni buszjegyet Phnom Penh-ből (eddig vittek hajóval) Siem Reap-be, amire be is neveztünk.

A reggeli chao doc-i induláshoz képest este értünk Siem Reap-be, ahol szintén volt előre foglalt szállásunk, ami közel a legolcsóbb volt az egész utazás alatt, és szerintem a legszínvonalasabb is.

Közel van a főutca (Bar Street), Angor-ba pedig úgyis tuk-tukkal megy az ember.

Mi 2 napot voltunk kint Angkorban, ami pont elég volt. 1 nap szerintem kevés, a 3 meg már nekünk sok lett volna. Nagyon sok gyerek és árus van Angkor területén. Folyamatosan tukmálják az 1 dolláros dolgokat (karkötő, képeslap stb.). Minket ez nem zavart, de beszéltünk olyan barátokkal, akiket ez nagyon zavart. A második angkori nap előtt vettünk 2 nagy zacskó cukrot, amit minden egyes „one dollar sir, please”-re előhúztunk és máris le voltak szerelve. :) Nagyon örültek mindennek! Még a tuk-tuk sofőrünk is kért a cukorból.



Elég furcsa érzés a Bar Streeten szórakozni, koktélozni, miközben ott ülnek melletted a gyerekek a földön és kéregetnek 1 dollárt. Én nem is tudtam így „szórakozni”, enni. Vettünk több adag sping rolls-t nekik, aminek úgy örültek, hogy na!

Harmadnap reggel busszal mentünk vissza Phnom Penh-be, aztán Tuk-Tuk a reptérre, majd repülés Bangkokba. Készüljetek fel, hogy a reptéren kilépési díjat kell fizetni, ami ha jól emlékszem olyan 50 usd körül volt kettőnknek.

a legszörnyűbb izé, amit ittam eddig

csemege, nem nekünk...

Bangkokban egy éjszaka a Khao San Road-on, majd hajnalban Lomprayah  busszal indulás Koh Tao-ra (busz + speedboat).

A hátralévő 9 napunk egy részét Koh Tao-n és Koh Panganon töltöttük.

Bangkokba vissza éjszaki vonattal mentünk, ami nagyon lassú, de mókás!

Bangkokból éjjel 11-kor indult a gépünk, vagyis indult volna. Reggel 5-ig ültünk és vártuk, hogy felszállhassunk a gépre. A gép Taipei-ből jött már hajtóműproblémával, ami nem egy nagy gond rövidebb távon, de a 12 órás út előtt meg kellett szerelni a gépet. A várakozásunk alatt többször közölték, hogy mindjárt, mindjárt, aztán reggel 5-kor örömmel jelentették be, hogy sikerült, DE lejár a személyzet megengedett maximális munkaórája, ezért nem szállunk fel, majd este.

Az egész társaságot elvitték egy bangkoki szállodába, etettek, itattak, majd este ismét vissza mindenkit a reptérre. A szállodában profin intéztek mindent, látszott, hogy nem most csinálják először. Meg is kérdezet, hogy gyakran van-e ilyen szitu. Igen, volt a válasz, és nem a KLM-re gondoltak, hanem általában. Szóval nem kell parázni, ha technikai hiba miatt késik a gép, vagy törlik azt.

Mivel egy nap késéssel érkeztünk, ezért Amszterdamban is várunk kellett vagy 4-5 órát, ami nem túl jó egy téli, hideg reptéren. Kaptunk telefon és kajakupont.

Itthon írtam a KLM-nek egy reklamációs levelet, amire azt a választ kaptam, hogy vismajor a technikai probléma, ezért nem kötelesek a kárpótlásra. De mivel fontos nekik az elégedett utas, ezért fejenként egy 170 euros repjegy kupont kaptunk. A késések ellenére nekünk jó benyomásunk van a KLM-ről.

A 2010-es év telén sajnos nem jött össze az utazás. Ellenben most, ismét izgalom van, mert ha minden igaz, akkor szilveszter előtt ismét útra kelünk… 

Thaiföld 2009.01.09-01.31.

Előkészületek

Október környékén kezdtük el a repülőjegyeket vadászni. Megnéztünk minden lehetőséget. Budapesti indulással a Finn Air (AeroSvit kizárva :D), bécsi indulással pedig az Eva Air jött szóba. Az Eva 15.000-el drágább volt /fő, Bécsbe is ki kell jutni, így északi testvéreinket választottuk. Nagyon jó a Finn Air oldala, informatív a járatokkal kapcsolatban. Ki lehetett választani, hogy hol szeretnénk ülni a gépen, szóval profi. A jegyvásárláskori buzgalom lassan kezdett alábbhagyni, belefeledkezve a napi mókuskerékbe teltek múltak a napok, hónapok. Jött közben a gazdasági válság, a bangkoki reptérzár, a ferihegyi sztrájk, szóval csupa pozitív előjel… :)

Időközben beiktattunk pár oltást, mint hepatitis AB (semmi sem kötelező). Így utólag teljesen feleslegesnek tűnik. Mindegy, az oltások (egy kis törődéssel) egy életre szólnak, és ki tudja merre utazunk legközelebb. :)

Végre január 9-dike, péntek. Kora este érkeztünk ki Ferihegyre. Szokásos becsekkolás, várakozás. Nagyon kellemes csalódás volt a Budapest-Helsinki járat. Először is mókás volt finn testvéreink nyelvét hallgatni (gondolom a miénk is hasonló lehet), aztán a felszállásnál nem húzták fel és kapcsolták ki a monitorokat (amiket szokás), hanem a gép orrába rögzített kamera képét sugározták (mivel éjszaka volt nem sokat láttunk :)) kellemes kis lazító zene kíséretében. Nagyon jó nyugtató, és figyelemelterelő húzás a parás utasok számára. 2,5 órás repülés után megérkeztünk Helsinkibe. Transzfer, cigi az erre a célra rendszeresített helyiségben (sok reptéren semmi ilyesmire nincsen lehetőség, pl Milánóban sem). Odaporoszkáltunk a kijelölt kapuhoz és pár perc múlva már szálltunk is be (1,5 óra volt az átszállásra, ha jól emlékszem).

23.55-kor elindultunk az MD-11-essel Bangkok felé.

Hát nem kis gép, nyugodtan nevezhetjük kurva nagynak is. A nagy Boeing-ekkel szemben annyi előnye van, hogy a turista osztályán (hol máshol utaznánk) kicsit nagyobb a lábtér.

Ugyan nincsen minden ülésben monitor, de a nagy központi kijelzőn vetített 3 film (amiből egyet néztem csak meg) teljesen kielégítette a mozizási igényemet. 9 óra 30 perc ülés geometriájához való teljes azonosulás után felüdítő volt a megérkezés a fülledt, szmogos Bangkokba. Soha nem örültem eddig ennyire a szmognak, mit akkor! :)

Gépből kiszáll, csomag összeszed, minden szerencsésen megérkezett. Pénzváltás, hogy be tudjunk taxizni. Eme kis apró írás során próbálom összeszedni azokat a hibákat, javaslatokat, amiket mi elkövettünk, de ti ne tegyétek. Szóval rögtön az első, a pénzváltás. Csak annyit váltsatok, amennyi a taxira, se többet se kevesebbet. Ugyanis a városban sokkal jobban váltanak. Pénzváltás és útlevél ellenőrzés után irány a taxi. Az érkezési oldalon taxikupont kell venni, ami 50 thb. A pénzváltásnál elbukott összeg töredékét sikerült is megspórolni, ugyanis, ha felmentek 1 teljes emeletet az indulási részre, akkor ott könnyen tudtok olyan taxit fogni, aki éppen most rakta ki az utasát, így ott nem kell semmi kupont venni. Szóval taxiba be. Sofőrünk nagy unszolás árán bekapcsolta a taxiórát. Irány a Khaosan road. Szerintem teljesen felesleges erőszakoskodni az órával, ki kell alkudni egy fix összeget és kész. A Khaosan Road olyan 350-450 thb között van autópályadíjjal együtt.

Bangkok

Khaosan Road – D&D

Ha egy szóval kell jellemezi: NYÜZSI. Ez igaz mindkettőre. Itthoni tanácsok alapján foglaltunk a D&D-ben.

Vannak szép és igénytelen szobáik is, amik a kevésbé hangostól a teltházas AC&DC koncert hangterheléséig terjed. Mi egy ablakos, csendes szobát kértünk. Kaptunk egy belső kertre néző igen depressziós szobát 750 thb-ért, amit közel 30 perc után már el is cseréltünk volna, már ha lett volna  mire. Ezt az ott töltött 3 nap alatt minden reggel megkíséreltük, sikertelenül. A szobában az utca zaját nem hallottuk, ellenben a hajnali 3kor hazatántorgó, üvöltő kedves turisták minden szavát igen. Becsekkolás után azonnal lenéztünk a belső udvarban lévő étterembe, ahol azonnal meg is ízleltük egész utazásunkat végigkísérő 6,4%-os Chang sört. Finoooom! :)

Bangkok lélegzetelállító, forr, pörög. Mindenki árul valamit, nyárson csirkét, gyümölcsöt, kézre húzható kamu tetkót, szóval mindent. Kedvenceim az oldalkocsis robogós árusok, akik a kis gázpalackjukkal helyben sütik a nyársra húzott kis csirkefalatokat. Na és a 2 decis frissen facsart 25 thb-s narancslevek. Amik nem is narancs, inkább mandarinlevek. Bangkokban töltött 3 napunk második reggelén, inkább delén, izgalommal ébredve vettettük bele magunkat a Tuk-Tukos maffia karmaiba. Második tanulság. Nem megyünk 10-20 bath-os városnéző körútra, kivéve, ha nagyon sok időnk van; öltönyt, blúzt akarunk készíttetni; ékszert akarunk venni. Ugyanis a kedves kis háromkerekű sofőrök az út során bevisznek a spanjaik boltjába, ahol megfelelő idő eltöltése után benzinkupont kapnak. Megnéztük jó pár Buddha-t, fekvő buddha, Lucky buddha, álló buddha, kerek buddha, szögletes buddha, lyukas buddha… a végén már kicsit sok volt. 

Lementünk a folyóra és egy másik párral megalkudtunk egy longtail boat-ossal, hogy elvisz 1 órás körútra 1.600 thb-ért négyünket. Nagyon klassz volt, bementünk a kis csatornákba, ahova a nagy turistahajók nem férnek be, klassz élmény. Az egy óra után China town-ban szálltunk ki, ahonnan elbuszoztunk (szintén nagy élmény a helyi tömegközlekedés) a Siam Center-hez. 
Elég kemény ez a negyed, nem kicsi a kontraszt a két hely között. 

Siam Centeri árak igen magasak, szerintem még az itthoni plazak-nál is drágább. Bár szép, egyedi ruhák, dolgok vannak. Átsétáltunk az MBK-ba, ami egy piac plazai keretekkel. Itt nagyon sok a tucat és hamisítvány. Körbenéztünk, és az utazás végére hagytuk a vásárlást, amikor 1 napunk lesz még Bangkokban. Az időjárás nem volt annyira meleg, én este fáztam, fel is vettem a pulcsimat. Érdeklődtünk a helyiektől, mindenki mondta, hogy most piszok hideg van, 25 fok volt… Este néztem a helyi híradót, hátha sikerül szájról olvasni, nem sikerült, de a képeket felfogtam azért. Chiang Mai-ban északon szokatlanul hideg volt, kb. fél órát szenteltek a hírnek, ahol autók tetejéről kapargatták a deret és kesztyűbe bújt szerencsétlen fagyoskodó thaiokat mutogattak. Hát igen, nem ehhez szoktak. Nagyon tetszett Bangkok, de már vágytunk a nyüzsi után egy kis relax-re, a tengerre.

Koh Samui

Kedd déllelőtt D&D-ből kicsekk, irány a reptér. Még itthonról megvettük a Bangkok-Samui (Bangkok Air – 2 főre 8.580 thb – fapados nem repül ide) és a Phuket-Bangkok (Air Asia – 2 főre 3.250 thb) jegyet. Bőven időben kiértünk a reptérre, becsekkolás, harmadik hiba elkövetése! A jegyeket otthon az azóta lejárt kártyámmal vásároltam, amit persze nem hoztam magammal. Pedig szemeztünk egymással még indulás előtt, amikor a fiókban pihent, de mégis otthon maradt. Hiába mutogattam az sms-t a vásárlásról, és felvettük Ildivel a híres thai mosolyt is lepipáló légyszi, naaaa arckifejezést, nem fogadták el a jegyet. Azt mondták, vegyünk másikat, és ezt majd visszautalják 1 hónapon belül. Szerencsére volt időnk erre az egész hercehurcára. Végre gépen fent, irány Samui. Kb. 1 óra repülés után meg is érkeztünk. A reptér pazar, nagyon jól eltalálták a hangulatát, teljesen passzol a környezetbe. 

Otthonról foglaltunk 3 napra szállást a Palm Point-ban, ami Mae Nam-ban van. A reptérről kisbusszal alkudozás árán 400 bath-ért vittek el. Jó tanács mindenkinek, bárhova mentek, 1 napra foglaljatok szállást a neten. Így legalább tudtok mit mondani megérkezés után, hogy hova vigyenek. Ha nem tetszik, akkor másnap béreltek egy robogót és körbejárjátok a helyeket, hogy hova érdemes menni. Ha tetszik, akkor helyben tudtok alkudni az árból, mert több napra maradtok, ezt neten nem tudjátok. Szóval Palm Point egy klassz kis hely, ajánlom mindenkinek. Szép a part, már ha jó az idő. Ugyanis még mindig tartott a Bangkokban tapasztalt és az egész Thai öböl-re hatással lévő rossz idő, ami Samuin erős széllel és max 25 fok körüli hőmérséklettel párosult. Tehát fürdeni a hullámok és az idő miatt sem lehetett. Bevallom, itt egy kicsit elkeseredtünk, nem tudtuk meddig fog tartani, maradjunk Samuin, vagy a tervezettnél korábban menjünk át Phi-Phi-re.

Neten a legolcsóbb, hideg vizes bungit foglaltuk be 550 thb-ért. A lehangoló időjárás miatt valahogy nem volt kedvünk ehhez, az amúgy jó időben szupi bungihoz, így egy komplett kis házat (háló, társalgó) vettünk ki 3 napra, amit 1.200-ról 1.000-re alkudtunk le / nap. Béreltünk robogót (200 thb / nap) és elindultunk felfedezni a környéket. Megnéztük a sziget észak-keleti részénél lévő külön kis szigetre épült Big Buddha-t, ami nagyon hangulatos, kellemes környezetben van. 

Szól az andalító, meditatív zene. Elücsörögtünk jó néhány percet ott. Ezután elmentünk monkey showra is. A helyiek betanított majmokat használnak, hogy leszedessék velük a kókuszdiókat. Maga az előadás nem nagy szám, viszont a majmok közvetlen közelsége igen nagy élmény. Ildi az ölébe vett egy 2 hónapos kis makákót, aki rákattant a nyakláncára, jobban ízlett neki, mint a mogyoró :)

Elnéztünk Chaweng-be is, ami Mae Nam-hoz képest bangkoki zsúfoltságú volt. Teljesen találomra lesétáltunk az egyik lehetőségnél a partra, ahol megtaláltuk az ARK BAR-t. Minden szerdán élő DJ játszik lounge, elektro zenét, ajánlom mindenkinek Jól elkoktélozgattunk a partra kirakott fekvőhelyeken. Telitalálat volt!!! Az árakról nagyjából: kis Chang sör kb. 60 thb, koktél 120 körül. Elhatároztuk, hogy a mae nam-i nyugiból át kellene jönni erre a pörgősebb részre, de mégse a nyüzsi közepébe. Másnap ismét robogóra szálltunk és továbbmentünk Chawengen, egészen Lamai-ig, ahol a Lonely Planet szerint elég alacsony a víz az úszáshoz. Nekünk pont ez a tulajdonsága volt a kedvező. Ugyanis amikor az északra eső Mae Nam-nál óriási hullámok voltak, ahol még mindig nem lehetett fürdeni, akkor a keleti oldalon fekvő Lamai-ban nyugodt, és sima volt a víz. Lamai is szinte ugyanaz, mint Chaweng, ami a pörgést illeti, csak egy picit visszafogottabb. Mi szinte egyből Lamai kezdetén lementünk a partra (messze a „belvárosi” résztől), és ott nézelődtünk bungik után. Találtunk is egy totál tengerre néző, melegvizes, légkondis helyet 1.000 bath-ért. Lefoglalni nem foglaltuk le, mert határozottságunknak köszönhetően még mindig nem tudtunk maradunk, vagy megyünk Phi-Phi-re, mert az idő még mindig nem volt az igazi. Másnap letelt a kifizettet 3 napunk a Palm Pointban. Összecsomagoltunk és kibattyogtunk a főútra. Fogtunk egy szongtojt (pick up, hátul két oldalt ülésekkel – iránytaxi) és átmentünk (200thb) az előző nap kinézett lamai helyre. Sajnos a kinézett szállást aznap kivették. De a mellette lévő másnap megürül, így azt mondta a tulaj, hogy tud ajánlani addig egy másikat 600 bath-ért. Be is költözünk azzal a tudattal, hogy majd másnap átmegyünk az Ocean view-ba. Gyakorlatilag ez a 600-as is tökéletes volt, az ablaka szintén a tengerre nézett, annyival volt gyengébb, hogy a terasza nem a vízre nézett. Ezen a hiányosságán könnyen túljutottunk, mert pont előttünk a volt a masszírozók törzshelye (kiépített fekvőhelyek, tetővel), amit reggel és este üresen hagytak. Na ezzel tökéletesen ki lehetett váltani a teraszt, sőt… Így töltöttünk el 4 éjszakát a Noname Bungallow-ban. Stílusosan se weboldal, se névjegykártya, se semmi. :) az utcai frontról biztos nem jöttünk volna be ebbe a resort-ba, mert elég elhanyagolt, a partra néző része ebből mit sem mutat. Jellemző a tulajra, hogy amíg mások az éttermeikben  sürögnek-forognak, vagy az ügyes bajos dolgaikat intézik, addig ez a csávó egész nap csak feküdt (étterme nem is volt), masszíroztatta magát a saját masszőrjeivel, akik éjszaka a bárjában múlatták az időt…

Idő közben az idő is jobbra fordult, elő-előbújt a nap, megmutatta a partszakasz és a tenger is a szebbik oldalát. Úgy éreztük megtaláltuk a paradicsomot (paradicsom 1.0). 

Az út során annyiszor hittük, hogy megtaláltuk, aztán mindig volt egy szebb, jobb… :) mindenesetre ez a partszakasz (Lamai északi része) tökéletes volt a fürdésre, napozásra. Előző nap, amikor körbejártunk és érdeklődtünk az árakról, akkor találtunk egy nagyon kellemes helyet, ami a New Hut resortnak volt az étterme. Ez egy minimal bungikból (csak ágy egy a háromszög alakú faházban) álló resort volt (350 thb). 

Zuhany, wc közös. Igen nagy szórás van az árakat illetően még ugyanazon a partszakaszon belül is. Mi ugye 600-ért voltunk melegvízzel, fan-nal. Mellettünk tengerre néző hasonló helyet 1.500-2.000ért adtak, aztán kicsit odébb hideg vizes ház szintén 600-ért, szóval érdemes jól körbenézni. A Noname-ben eltöltött 3-dik nap befizettünk egy egésznapos sznorkeles túrára Koh Nang Yuang-ra (650 thb / fő). Ez Koh Tao mellett lévő 3 apró szigetből álló természetvédelmi hely, gyönyörű. Több

társaságnak van teljesen azonos útja ide. Az „utazási irodában” (resort recepciósa) lévő csaj ajánlásával mi a SeaTram társaságot választottuk. Olcsóbb is volt azt hiszem 100 bath-al, mint a másik. Na itt követtük el a soron következő 4-dik hibát (több nem lesz :)). Jött rendesen reggel a transzfer értünk, hajóra fel, indulásra várakozás. Ekkor 4-5db, még mindig részeg (reggel 8 óra), francia-arab csávó szállt fel a hajóra. Üvöltöztek, és gyakorlatilag mindenkibe belekötöttek. Ez a hajó személyzetének sem tetszett, odamentek hozzájuk, majd pár bath a zsebbe és minden oké volt. Mondanom sem kell, az egész hajóúton hozták a formájukat, szóval kár volt értük. A hajót úgy reklámozták, hogy speed boat, mint kiderült inkább normál hajó. A Samui – Tao útvonalat 3 óra alatt tette meg Koh Phangan érintésével. A másik hajótársaság, amit sokkal szívesebben ajánlanék erre a túrára az a Lomprayah. Ugyanezt az utat 2 óra 30 perc alatt teszi meg, az oda vissza úttal így 1 órát lehet nyerni. Ráadásul sokkal kényelmesebb katamaránokat üzemeltetnek (velük mentük egy másik napon Koh Phangan-ra). Visszatérve a koh nang yuan-i utazásra, tényleg gyönyörű, de sajnos kevés oda az 1 nap. Éppen arra elég, hogy elkészítsd a szép kis fotódat a hegytetőn (mi nem tettük, inkább sznorkiztunk). Így utólag inkább a Samui melletti Angthong tengeri nemzeti parkba kellett volna elmennünk, ami sokkal közelebb van, így jóval több ideje van ott az embernek. Az 1 napos hajóutunk után visszatértünk a Noname resortunkba, ahol közölte a tulaj, hogy mivel naponta fizettem neki a szállást (mivel eleinte nem volt jó idő és nem tudtunk mennyit maradunk) nem tud tervezni, és egyébként is sokan érdeklődnek a hely iránt. Közölte, hogy holnap reggel jó lenne kicsekkolnunk. Ekkor egy kicsit 

begurultam, ugyanis megkérdezhette volna, hogy meddig tervezzük az ittlétet, és mondhatta volna, hogy fizessünk előre x napot. Szerintem a valós problémája az volt, hogy nem ittunk és „billiárdoztunk” a masszőr háremével a krimójában. Így aznap este elindultunk a parton szállást keresni a további napokra. Nem voltam jó passzban, nem volt kedvem ismét költözni, de úgy néz ki a sors akarta így, mert 100-200 méteren belül találtunk egy sokkal jobb helyet. A parton nem volt szabad házuk, hanem az út másik oldalán lévő 2 emeletesen guesthouse-t ajánlották 800 bathért, amit lealkudtunk 750-re, mivel 4 napra terveztük az ittlétünket. Teljesen rendben volt, itt akár több hónapot is el lehetett volna tölteni. Reggel át is költöztünk a Beerhouse-ba. Béreltünk gyorsan egy robogót (robogó nélkül félkarú óriások voltunk). A déli nagy melegben (amikor ugye nem illik napozni) elmentünk a sziget déli részére elefántolni. Egy, vagy félórás túrára lehetett nevezni. Úgy gondoltunk bőven elég lesz fél óra is (800 thb). Bölcsen döntöttünk, az első 5 perc után már rutinszerűen dőltünk előre-hátra, próbáltuk megküzdeni az óriási hullámokkal :) 

A vicces az egészben, hogy az elefánt teljes méltósággal szeli az ösvényt, lentről nem is látszik a hátán ülők megpróbáltatása. A túra végén jól megetettük banánnal Dumbót, jó fej volt! Az elefántfarmon találtunk egy makákót egy ketrecben. Odaballagtunk hozzá. A ketrece alatt banándarabok, gondoltunk adunk neki párat. A banán nem érdekelte, viszont változatlanul nyújtogatta kifelé a kis kezét, amit kötelező volt megfogni. :)

Elefántbetörés és makákóspanolás után megkerestük a környéken lévő vízesést. Táblák híján csak mentünk és mentünk felfelé. Vízesést nem (csak később), hegytetőn fekvő viewpoint-ot viszont találtunk, persze mindezt a legnagyobb melegben egyetlen icetea társaságában, amit az utolsó kortyig tartogattunk a discovery túlélőműsorának köszönhetően. Aztán megleltük a vízesést és a hegyekben bambuszokból összetákolt büfét is.

A Samui kalandunkból hátravolt még 3 fürdéssel és barnulással eltelt nap, és egy remek, koh phangani kirándulás. A Lomprayah társasággal tettük meg a 30 perces utat. Érdemes csak oda jegyet venni (250 thb / fő transzferrel együtt), majd a visszautat a koh phangani kikötőben, mert így ott intéznek transzfert is. Phangan béreltünk egy 250ccm-es endurót (450 thb / nap), érdemes ilyen motort bérelni, mert bizonyos helyekre robogóval nem lehet eljutni. Ezelőtt soha nem mentem váltós motorral, de pár kör után már Trevis Pastrana voltam. Mivel csak egy napunk volt itt, ezért úgy döntöttünk, hogy a szigetet északi irányba keresztülszelő úton indulunk el, majd a nyugati tengerparton visszatérünk a thong salai kikötőbe. Észak nyugaton a Koh Ma szigetet keresve megtaláltuk a Malibu Resort-ot.

 Paradicsom 2.0. Hófehér homok, gyönyörű öböl, raggae a bárban. Pár napig mozdulatlanul el tudtunk volna itt ücsörögni a parton. Azon agyaltuk, hogy miként tetessük át a másnapi phi-phi-i jegyünket, és maradjunk ebben a resortban. Végül belenyugodtunk, hogy ez van, már nem variálunk (ha tudtuk volna mi vár ránk, egy csöppet sem csüggedtünk volna). Egy kellemes Chang (itt 100 thb!) elfogyasztása után felpattantuk a mocinkra, hatalmas rutinomnak köszönhetően azonnal egyes-kettes-hármas-négyes (ezt egy ideig nem fedeztem fel), és már száguldottunk is Koh Ma felé, egy kis sziget, amihez ki lehet gyalogolni egy homokpadon keresztül. 

Száguldottunk, de olyannyira, hogy túl is robogtunk a lehajtón, ami a szigethez vezetett. Végül ráleltünk az útra, ami igazán próbára tette 2-3 órás endurós tapasztalatomat. Egy kb. 60 fokú dőlésszögű földút vezetett lefelé, amin folyamatos fékezés és motorfék ellenére is csúszkáltunk, de leértünk. Itt napoztunk, kipróbáltuk vadiúj sznorki cuccunkat, amit még Samuin vettünk. Pár óra pihenő után elindultunk visszafelé, a dombon felfelé. Ildi többször kérdőn nézett rám, hogy biztos menni fog? Én halálos nyugalommal (persze csak, hogy megnyugtassam) mondtam neki, hogy ne aggódjon. Gond nélkül már majdnem feljutottunk, amikor valami kutyahorda postásnak nézhetett minket, ugyanis vicsorogva utánunk iramodott. Ismét motorozási tapasztalatomat dicsérve ezen az akadályon is túljutottunk. Motor vissza kölcsönzőbe, hajóra felszáll, vissza Samui.

Koh Phi-Phi

Reggel 6.30kor jött értünk a transzfer busz, ami elvitt minket nyugati parton fekvő Nathon városába, ahol átszálltunk egy nagy, normál méretű buszba. Ezzel 5 perc buszozás után elérkeztünk a kikötőbe, ahol a komp várt ránk. 1-1,5 óra kompozás után elértük a szárazföldet, ahonnan ismét következett a buszút. Azt hittem ezzel a nagy busszal egészen Krabi-ig fogunk menni. Surat Thani-ba érve végigjárta egy thai a buszt és előkelő angolsággal csak annyit mondott „you down”. Először azt hittem túl erőszakosan bámultam a mellettem ülő öreg thai faszit, akit menetközben vettünk fel csak úgy, aztán rájöttem, hogy a pólónkra ragasztott phi-phi matrica volt a letessékelés oka. Az út menti lemezekből összetákolt „transit” irodában 10 perc várakozás után közölték, hogy fél óra múlva jön egy másik busz, ami majd tovább visz minket. Az idő elteltével meg is jött a kis mikróbusz, ami elvitt minket Krabiba. Érdekes, hogy minden egyes átszállással csökkent a busz mérete. Krabiban még egyszer átpakoltak minket egy pik up-ra, ami a kikötőbe vitt. 1-2 órás várakozás után már úton is voltunk Phi-Phi felé a rattan bútoros hajóval. 

 Ez az egész út 780 bath / fő volt. Phi-phi-re úgy este 6 körül értünk (ez az utolsó hajó Krabiból). A kikötőben várt ránk az unokatestvérem és kedvese. Vicces, de egymástól függetlenül pont egy időre szerveztük a Thai utunkat. Szóval egy rövid sziasztokmiahelyzet után elkezdtünk szállást keresni, mivel előre semmit nem foglaltunk. A kikötőben lévő szállásügynökök közölték, hogy az olcsó (600 thb) szállásokat felejtsük el, mert az utolsó hajóval jöttünk, és ezek már foglaltak. Hogy kamuztak, vagy igazat mondtak-e azt nem tudom, mindenesetre a falu gyakorlatilag megtelt, mindenhol full, full, full… Nem volt sok kedvünk mászkálni, így egy 1.500-as szállást 1.300-ra alkudva elfoglaltunk 2 napra. A kikötőben minden szállásról találtok árlistát, képeket, térképet, hogy hol helyezkedik el a szigeten. Ez nagy segítség. Az ügynökök abban lehetnek a segítségetekre, hogy megmondják (felhívják) az adott szálláson van-e hely vagy nincsen. Nem egy-egy resortnak az ügynökei, hanem az összes szigeten lévőnek, tehát nem kell attól tartani, hogy azt mondják nincsen szabad hely a konkurens helyen, gyere az én érdekemben lévőbe. Másnap Mikiékkel béreltünk 6 órára egy longtail boat-ot (3.000 / 4fő), amivel körbejártuk a szigetet, hogy megnézzük saját szemünkkel is a szállásokat. Nem akartunk fénykép alapján dönteni, mivel a környezetet, a hangulatot ez alapján nem lehet leszűrni. A keleti partnak indultunk. 

Az első, amit megnéztünk a Rantee Beach-en volt. A part oké (semmi különös), a bungalók totál depressziósak. Mindez 600 bathért. Tovább indultunk Phak Nam Bay-be, a Relax Beach-re. Ez az öböl már a hajóról is más, sokkal rendezettebb, magával ragadó bungalók, szép part. Egyből beleszerettünk a helybe. Paradicsom 3.0, ami az összes utazásunk alatti helyet magasan verte. 

 Mikiék korábban azt tervezték, hogy másnap indulnak tovább Koh Tao-ra. A hely őket is magával ragadta, így maradtak velünk. A szigetnek ezt az oldalát egyáltalán nem érintette a cunami, ez látszott a korallokon és a természeten is. Mivel aznap estére még volt szállásunk a faluban, így másnaptól 4 napra foglaltunk és leelőlegeztünk egy nagyon tuti bungalót. Itt is, mint egész Phi-Phi-nél, érdemes helyben egyezkedni, mivel a kikötőben lévő ügynökök fix áron dolgoznak, velük nem lehet. A tuti szállás tudatával indultunk tovább a Bamboo Island-re, ahol hatalmas élmény volt a halakkal úszni.

A Bamboo után megnéztük a kötelezőnek számító Maya Bay-t, ahol elkapott minket egy 10 perces zápor.

 

 Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig marad meg ez a gyönyörű öböl a maga szépségében. Szomorú volt látni, hogy a hajósok az öböl vízébe merik ki a hajójukból az olajos vizet. Maya Bay után elindultunk a Monkey Bay felé, de sajnos az eső miatt nem jöttek elő a majmok, így elindultunk vissza a faluba. Nekem nagyon nem jött be a falu hangulata, gyakorlatilag bár-bárt ér. Tele van angolokkal, akik egész éjszaka csak mulatnak. Nem rossz ez, de ezért nem kell Phi-phi-re jönni. Az árak pedig messze a legmagasabbak szerintem egész Thaiföldön. Míg Bangkokban egy koktél 80 thb, Samuin 120, addig itt 200, sőt a távoli resortokban (mint Relax Beach-en) minden még ennél is drágább. Másnap 12.00 körül felszálltunk a Relax Beach saját longtail boat-jára, ami 150 bath / főért kivitt minket a resortba. Megérkezésünk után bepakoltunk a bungalónkba. Az eddig látott legszebb, legigényesebb bungaló volt. 

Minden gyönyörű fából, kellemes fekvőrész a teraszon, kényelmes moszkitóhálós óriási ágy. Jellemző volt erre a resort-ra, hogy míg máshol nem nagyon foglalkoztak a környezettel, addig itt próbáltak a lehető legjobban együtt élni vele. Például a fürdőszobánknál nem kivágták az útban lévő fát, hanem beépítették azt. 

Az itt töltött 4 nap pazar volt. A parttól 10m távolságban korallok, halak.


Sajnos nagyon hamar elrepült itt az idő, és el kellett indulnunk Phuket-re, hogy visszarepüljünk Bankokba.

Bangkokban eltöltöttünk még egy éjszakát a four sons palace-ban. A Khaosan Road-ról nyíló kis utcában találtuk hosszas keresgélés után. Teljesen csendes (fontos szempont volt, hogy lehessen pihenni), az áraik is kedvezőek (550 thb) és a szoba is kultúrált volt. A gépünk 0.30-kor indult vissza, ezért befoglaltuk a második éjszakát is, hogy normálisan össze lehessen pakolni, lezuhanyozni. Ez az összeg megért ennyit. 10 óra 30 perc után szálltunk le Helsinki-ben, ahol a -18 fok várt ránk. A transzfer átszállásnál szembesültünk az európai unióval, a bürokráciával, a mindenben problémát kereső felfogással. A bangkoki reptéren a tax free shop-ban vásároltam ajándékba mekong whiskey-t, amit rendje és módja szerint külön biztonsági zacskóba tettek, lezártak. Az átszállásnál kiszedették a kézipoggyászomból, mivel ezt a mennyiséget már nem lehet felvinni a gépre, hiába volt zacskóban, hiába volt ellenőrizve. Szerencsére volt nálam egy hátiszák, amivel fel tudtam adatni a gépre csomagként. Persze, amit a helsinki-i reptéren veszek a tax free-ben, azt fel lehet vinni a gépre… A marcona, finn kézipoggyász átvilágító Ilditől elvette az egyik öngyújtóját, mivel csak EGY lehet nála, kettő már sok. Szóval nyugalomból, a „mindent megoldunk” országból visszacsöppentünk a szabályokba, a hidegbe…

Köszönöm szépen az index Thaiföld hátizsákkal fórumozói tanácsait, segítségeit, és Bangkok Charlie naprakész jelentéseit.