Tuesday, February 21, 2012
Indulás 2011.12.29.
December 29-dike délután, indulásra készen. Becsomagoltuk a szokásos bőrönd kombónka, egy gurulós hard shield Samsonite-ot, és a túrahátizsákot.
Korábban kérdés volt, hogy gurulós bőrönd versus hátizsák. Aztán bizonyított a fenti összetétel. Ha nem mész hosszú dzsungeltúrákra, ahol gyakorlatilag nincsen út, akkor minden gond nélkül működik a gurulós téma. Azért láttunk okos lányt, aki a homokban húzta a hátára fordult bőröndöt, hmmm igen, néha azért fel kell emelni. Viszont nagy előnye a hard shield bőröndnek, hogy nagyon jól véd a reptéri csomagdobálás ellen, és BE LEHETE ZÁRNI. Nem mondom, hogy nem lehet kinyitni, de szerencsére nekünk eddig nem volt gondunk ebből, pedig mindig ide zártuk be a szálláson hagyott értékeket, ha nem volt széf. na ennyit , a bőröndökről…
Szóval délután bepakolva vártuk a reptéri transzfert barátom és kollégám személyében. Elég sokszor járok a reptérre vezető úton, de egészen más dimenzió, amikor az ember azért megy arra, mert UTAZIK. Ezt Norbi is észrevette, mert útközben hiába próbált kommunikálni velünk, mi már messze jártunk! :)
Időben kiértünk, vagy 2,5 órával indulás előtt. Én inkább a reptéren várok, mint hogy valami fennforgás miatt gond legyen. Előfordul, hogy törlik a járatot (sztrájk, időjárás stb.), ekkor pedig jó időben ott lenni, hogy intézkedni tudjon az ember. A hátralévő időt eltöltendően kimentem fényképezni a gépeket, a repteret. Egyszer csak két rendőr odalépve hozzám megkérdezi az egyik:
-Mit csinál?
Állvánnyal és fényképezővel talán nem volt nekik egyértelmű, így megosztottam velük a titkot:
-Fényképezek.
-És kinek fényképez? – jött vissza a szigorú kérdés.
-Magamnak, utazási emlék.
-Hát azt nem lehet. – jött a válasz.
-Mi az hogy neeeem lehet? – kérdeztem kerek szemekkel.
-Hát mert ez reptér itt nem lehet.
Látták rajtam a kérdő, felháborodott tekintet, majd walkie talkie-jukon keresztül hívták a központi call centerüket, ahol elújságolták a szitut, és megkérdezték, hogy „itt ugye nem lehet fényképezni?”. A vonal túloldalán is hasonlóan elkerekedhetett a delikvens szeme, mint az enyém, mert visszakérdezett, hogy :
-Kint vagy bent?
-Hát itt kint. – válaszolták.
-Miért ne lehetne? – jött a recsegő hang.
Majd ezek után mentve a szitut elmesélték, hogy nem értik most mi van, mert múltkor nem szabadott…
Tyűűű, ha egyszer valami meg van mondva, akkor az meg van! :)
Na mindegy, a lényeg, hogy csináltam pár képet a Malév gépekről (mint utóbb kiderült, az utolsókat), de a hideg gyorsan visszazavart a jó meleg terminálba. Olvastam mástól fórumokon, hogy kimennek a reptérre, a télikabátjukat már nem is viszik magukkal, csak papucs, nyári ruha… na ez igen béna húzás több szempontból is:
1. a reptereken mindig egymillióval megy a klíma. Már egy 2-3 órás várakozás alatt is, úgy át tud fagyni az ember, hogy betegen kezdi az utazását
2. a gépen is hideg van, pláne, ha hosszú távon utazik az ember és alszik. adnak takarót, de akkor sem szerencsés rövidnadrágban küldeni
3. átszállásoknál ha nem busszal visznek a géphez, akkor a kinti mínuszban kell fagyoskodni.
4. bármiféle járatváltozásnál ki tudja hol, mennyit kell várakozni, nem a legnyerőbb a Flip Flop például Kijevben.
Gyorsan eltelt a 2,5 óra. Becsekkoltunk helsinki-i átszállással egyenesen Bangkok-ig. A biztonsági ellenőrzés után beballagtunk a kapukhoz. Egész pofás, európai színvonalú lett a Sky Court. Utolsó telefonok, mailek csekkolása, aztán beszállás.
Gyorsan eltelt az út, elfogyasztottuk a gépen kapott „Sonkás vagy sajtos?...Sajnos már csak sajtos.” szendvicsünket. Megérkeztünk a szintén hó nélküli Helsinki-be. Az átszállásra kb. 1,5 óránk volt, ami bőven elég. Nem egy óriási a reptér, kényelmes tempóban max 30 perc alatt ott is voltunk a másik kapunál. A Finn Air oldalán vettem a jegyet, ahol a HEL-BKK útvonalra (és vissza is) le lehetett az ülést foglalni. Odafele a Finn Air vadonatúj Airbus 330-asával mentünk. A gép üléskiosztása 2+4+2. Egy szélső kettest foglaltam be magunknak, ami hibátlan hosszú távon. Nem ül senki melléd, nem kell felkeltened senkit (sem téged), ha mosdóba kell menni.
23.55-kor időben fel is szálltunk, irány Bangkok! Nekünk nagyon pozitív volt a Finn Airrel repülni, a gép remek, a kiszolgálás is rendben. Pozitívum még, hogy minden ülésnél van 220-as csatlakozó, szóval, ha valakinek nem elég a fedélzeti multimédiás rendszer nyújtotta szolgáltatás, vagy dolgozni (?) akar, akkor tud áramot vételezni a kütyűjéhez.
Hamar megtaláltuk a műsorkínálatban a Family Guy-t… :) A gépre szerelt kamerák képeit szintén a kis monitoron lehet nyomon követni.
Korábban is pont ezzel az esti járattal utaztunk, ami nagyon jó időpont. Ugyanis felszállás után megvacsorázik az ember, megnéz egy-két filmet, aztán már alszik is, mert a szervezete erre van beállva. A közel 10 órás útból így sikerült 5-6 órát végigaludni, amit csak a reggeli szakított meg.
14.40-kor menetrend szerint le is szálltunk Bangkok-ban, és ismét beleszagolhattunk az addiktív távolkeleti levegőbe.
De nem sokáig élvezhettük a bangkoki levegőt, mert várt ránk még egy repülés, ugyanis Saigon volt az úti cél.
Indulás előtt nézegettem sokat a repülőjegyeket. Sajnos a december végi jegyek a legdrágábbak, de mit van mit tenni, ha erre az időszakra tudunk egyszerre ennyi szabadságot kivenni… Saigon-ba közvetlenül repülni nagyon húzós lett volna. Olcsóbb volt Bangkokig repülni, majd ott külön légitársasággal továbbrepülni. A szokásos Air Asia-t néztem először, de aztán a Quatar olcsóbb volt picit a Bangkok – Saigon (hivatalosan Ho Chi Minh) útvonalon.
Az esti repülésig hátralévő időt a reptéren töltöttük a gépen megismert Norvégiában élő magyar párral, akik szintén csak később repültek tovább Phuket-re. Állítólag egész jó a reptéren a sushi…
Gondolkoztunk, hogy bemenjünk-e a városba (skytrain-nel csak 30 perc a belváros), de végül maradtunk a reptéren. A többieknek szerencséjük is volt, hogy így döntöttünk, mert a phuket-i gépük indulását jócskán előre hozták, így nem biztos, hogy elérték volna.Eljött a mi időnk is, felszálltunk a Quatar Saigoni járatára. Meglepően üres volt a nagy Boeing 777-es gépük. Ez a járat Doha-ból jön, leszáll Bangkok-ban és megy tovább Saigon-ba. Anno ezt a járatot is néztem budapesti indulással, de nagyon rossz tranzit ideje volt Doha-ban, meg drágább is volt…
Nagyon dicsérik az 5 csillagos Quatar-t. Megmondom őszintén, semmivel sem volt jobb a szolgáltatása, és a fedélzeti szórakoztató központja, mint a Finn Air-nek.
SAIGON – 2011.12.29-2012.01.01
Este 21.25-kor szálltunk le Saigon-ban. Hamar átjutottunk az útlevél és vízum ellenőrzésen. Váltottunk egy kevés pénzt, majd megvettük a taxijegyet az előre lefoglalt hotelhez. Érdemes a reptéren belül hivatalos taxitársaságnál jegyet venni, így elkerülhetőek a hiénák.
A két évvel korábbi helyre szerettünk volna menni, de mivel igén későn foglaltam, ezért már nem volt hely a szilveszter miatt. De nagyon segítőkész volt a tulaj, egy másik, pár sarokkal odébb található, szintén az ő tulajdonában lévő hotelt ajánlott azonos áron. Ez a szállás is minden szempontból rendben volt, ajánlom mindenkinek. A közel 24 órás utazás után már kezdtünk fáradni, de azért a szokásos welcome sör most sem maradhatott ki, Hello Saigon Beer.
Másnap a szálláson egész napra 5 usd-ért béreltünk egy robogót. Mivel 2 éve megnéztük a „kötelező” nevezetességeket, ezért csak nekiindultunk a városnak. Megnéztük az állatkertet, ami semmi különös, de egy nagyon kellemes, nyugodt zöld „sziget” a forgatagban. Délután elmotoroztunk még pár templomhoz. Igen későn keveredtünk haza. Semmi különös terv nem volt szilveszter estére, gondoltuk elindulunk vacsorázni, aztán majd lesz valahogy. A Bui Vien-en, a Crazy Buffalo-tól nem messze olyan indiai éttermet találtunk, amilyet még nem ettünk sem előtte, sem azóta, persze mindezt baromi olcsón. Háromnegyed 12-kor még az utolsó adag Garlic Naan-t toltuk, nehogy üres gyomorral ünnepeljük már az újévet! :)A visszaszámláláshoz nem kellett messzire mennünk, a Crazy Buffalo előtt volt az utcabál központja.
Az éjféli hacacáré után elindultunk a Bui Vien-en egy kicsit nyugodtabb helyet keresni. Az egyik utcaszéli kocsmánál megismerkedtünk egy román párral, akik Szingapúrban élnek, dolgoznak. Az egy koccintásból hajnalig tartó beszélgetés lett. A jövőben Szingapúrban már nem kell szállást fizetnünk, az biztos… :)A szállodában már előre jeleztem, hogy késő délután szeretnénk kicsekkolni, mert későn megy a gépünk, meg ugye szilveszter után még sem akartuk büntetni magunkat. Fél nap díját kérték a late check out-ért, ami bőven megérte. Délután taxival nekiindultunk a reptérre, irány Danang-on keresztül Hoi An.
A taxisunk csak annyit értett, hogy Airport, próbáltam neki mondani, hogy Danang, de úgy néz ki nem hangsúlyoztam megfelelően, mert a Domestic helyett a International terminálhoz vitt minket. Nem vészes a tévedés, egymás mellett van a két terminál, egy 5 perces sétával járdán elérhető. 
Hoi An – 2012.01.01.-01.04.
Vietnam Airlines-sal repültünk, teljesen rendben volt. Utólag tudtam meg egy magyarországi pilóta báromtól, hogy jó néhány magyar pilóta repül a Vietnam Airlines-nál. A Malév jelenlegi helyzetét tekintve (nincs), gondolom ez a szám csak nőni fog. Danang-ba leszállva hamar összeszedtük a csomagjainkat, és megindultunk a kijárat felé. A beszállókártya mellé kapott baggage ticket-et őrizzétek meg a kijáratig, mert ott összenézik a bőröndön lévő reptéri matricával, hogy tényleg azt viszed-e, ami a tiéd (ezt mindegyik vietnámi reptéren eljátszották, szóval nem csak Danang-ban ilyen eminensek).
A „terminálból” kilépve éreztük, hogy itt már nem a 30 fok vár ránk. Esett is az esti órákban, és olyan 20 fok körül lehetett.
Kértem transzfert a szállodától (16 usd), mert úgy gondoltam a 45 perces autókázásra lévő Hoi An-ba így a legegyszerűbb eljutni. Nem tévedtem, szerintem éri.
Sokat agyaltam, hogy hol foglaljak szálást. Első sorban az óvárosban kerestem, de nem találtam normális áron lévőt, aminél a review-k is megnyugtatóak lettek volna. Így végül a belvárostól kicsit messzebb lévő SunFlower-t választottam. Van transzferjáratuk az óvárosba, de gyalog sem vészes. Ha jó az idő, akkor úgyis kötelező biciklit vagy robogót bérelni, amivel meg aztán tényleg nem egy távolság. Este 10 körül érkeztünk meg a szállodába. Becsekkoltunk, kipakoltunk. Az első éjszaka után azt hittük, hogy nem szellőztettek a szobában, azért dohos a levegő. Aztán rájöttünk, hogy az egész város ilyen, köszönhetően a 100%-os páratartalomnak. Nagyon furcsa, hogy a nagy párához csak 20 fok társul. Emiatt a lepedőt, a törölközőt és a ruhákat is folyamatosan nedvesnek és hidegnek éreztük.
Ugyanakkor ennek a hihetetlen párás időnek köszönheti Hoi An a szépségét, a minden falon, háztetőn boldogan növő mohát, ami miatt minden zöld. Csodaszép!
A reggeli után (nagyon bőséges, finom a reggeli) élve a transzfer adta lehetőséggel bementünk a felfedezni a várost.Az óvárosi rész Szentendréhez hasonló, skanzen jellegű. A különböző nevezetességek megtekintéséért kuponokat kérnek. Egy 5db-os kupont 90.000 VND-ért (~950 HUF) lehet venni, amivel választhatunk a 18 nevezetesség közül. Nekünk bőven elég volt 1,5 napra ez az 5 kupon / fő.
Körbejártuk a belvárost, teraszokon ücsörögtünk és ittuk a finom jeges white coffe-t (kv + completta szerű kondenzált édes tej – cukor nem kell már bele). Én itthon nem iszok kv-t, de ott bepótoltam, mert annyira ízlett! A világ legjobb kv-ja Vietnámban van! :) Elég hamar eltelt a nap, szerencsére az idő sem tolt ki velünk teljesen, nem sütött a nap, de legalább nem esett. Este, a szállodába befizettünk másnapra egy My Son túrára 8(!) USD-ért. Ennyi pénzért busszal visznek, ebédet adnak, vissza pedig hajóval jön az ember, és bene van a belépő is (oda vissza busza azt hiszem 5 USD volt. Nem egy Mekong Túra a hajózás, de kár kihagyni).
A hajó szép lassan visszacsorgott Hoi An-ba, de előtte kikötöttünk egy szemközti kis szigeten megnézni a helyi ladikkészítő iparosokat és a kézműveseket. Külön felhívnám a figyelmet a Vietnámra oly jellemző, szigorú munkavédelmi előírásokra…
Hoi An-ba visszaérve (kb délután 2 körül) ettünk egy jót a Cargo-ban, majd a délután folyamán lefogyasztottuk a maradék városnéző kuponjainkat. Ezen a napon nagyon klassz volt az idő, végig sütött a nap, meleg (kb. 25 fok) volt. Gyönyörűek a sárga falak a napsütésben, élmény ilyen időben a teraszon enni, finom gyümölcs shake-eket és jeges white caffe-t szürcsölni. 
Este visszagyalogoltunk a szállodába, ahol béreltünk egy robogót még aznap estére, és másnap délelőttre. Harmadnap már nem volt akkora szerencsénk az idővel, kb délig esett. Miután elállt, felpattantunk a robogóra és bementünk az óvárosba, hogy körbejárjuk a piacot. Ügyesen vettünk is két lampiont és egy vietnámi sapkát, amiket persze az egész hátralévő úton cipelhettük magunkkal…
Délután ismét eleredt az eső. Láthatóan a helyieket ez cseppet sem zavarta, az árusok egyből profilt váltottak és máris az esőkabát és az esernyő volt a fő termék. Este a szállodai transzferrel elindultunk a danang-i reptérre, hogy elrepüljük Hanoi-ba.
Hoi An nagyon tetszett nekünk, egy igazi hangulatos kis történelmi város, amit teljesen áthat a kínai kultúra, ami nagyrészt a történelem folyamán itt ragadt hajósoknak köszönhető. Remek éttermek, finom italok. Ha süt a nap és jó az idő, akkor felejthetetlen!
Subscribe to:
Posts (Atom)