Késő este, nagyjából 11 körül érkeztünk meg Hanoi-ba, szintén Vietnam Airlines-szal. A városba való bejutáshoz a taxi helyett (15-16 USD), az olcsóbb mikróbuszos (4 USD / fő) megoldást választottuk. Ha nem siet az ember, akkor ez a legolcsóbb megoldás. Azért írtam, ha nem siet, mert összevárja a sofőr, hogy megteljen a kisbusz. Rajtunk kívül csak helyiek voltak. Elvileg 3 dollár lenne az út/fő, de akkor a kisbusz végállomásán raknak ki, onnan pedig taxizni kell. Plusz 1 dollárért viszont a hotelig vitt a sofőr. Volt vagy éjjel 1 óra, mire megérkeztünk a Symphony Hotelhez. Általában, amikor Booking-on foglalok, olyan szállásokat keresek, amiknek elég sok review-ja van. Na, a Symphony nem ilyen volt, kb 10 véleményt írtak csak róla, de az összes pozitív volt. Gondoltam, nagyon jó az elhelyezkedése (old town), nem drága, újszerű, hát legyen ez. Csöppet sem csalódtam, csakis pozitív véleménnyel lehetek magáról a szállodáról és a menedzserről is, de erről később.
Készültünk a hidegre, de a másnap reggeli 8 fok azért… borítékolható volt egy jó kis megfázás. Mielőtt nekivágtunk a városnak, átnéztük a Halong Bay túrák katalógusait és lefoglaltunk másnapra egy 2 napos túrát közepes árfekvésben (108 usd / fő), deluxe szobával.
A városnéző körutunkat gyorsan megszakítva vissza is tértünk a szállodába, hogy a létező összes meleg és kevésbé meleg ruhát magunkra húzzuk. Réteges öltözködés…egy véreb is bőven rácsimpaszkodhatott volna a kezemre, azt sem vettem volna észre… 
Immár rendesen felöltözve körbejártuk a környéket, megnéztük a Temple of Literature-t, az 1 lábú pagodát, a Ho Chi Min múzeumot csak kívülről, mert sajnos mire odaértünk már bezárt (16.30-kor zár). Hamar elment ez a nap is. Este nem akartunk már visszagyalogolni, gondoltuk fogunk egy taxit. A taxira várva olyan dugó kerekedett a környéken (nem mi okoztuk), hogy a motorosok a létező összes menekülési helyet kihasználva a járdán nyomatták! Eddig a dugó és a káosz szinonimája Saigon volt számomra, ezek után viszont Hanoi a number 1 ilyen téren. Nagyjából 1 órát vártunk a taxira, amit egy étteremből hívtak nekünk, aztán feladtuk és elindultunk nyugodtabb környék irányába, hogy majd ott fogunk taxit. Ezalatt az 1 óra alatt a ruháink olyan szmogosak lettek, mintha egy egész hetet nyomtunk volna le motorosfutárként a szmogos Budapesten (ezúton kérek elnézést minden motorosfutártól, biztosan nem is annyira büdösek ( De igen)).Szóval taxifogás. Elcsíptünk végre egy daewoo matiz jellegűt, amivel sikerült végig nyitott ablakkal nyomni hazáig (biztos nem jönnek be neki a motorosfutárok).
Otthon összeszedtük magunkat, és nekiindultunk vacsorát keresni. Jellemző ránk, ha nem vagyunk éhesek, akkor lépten nyomon belebotlunk számtalan szimpatikus helybe, ellenben ha már kellőképpen leesik a vércukorszínt, akkor csak bolyongunk, de semmi nem akad az utunkba. Na ez utóbbit produkáltunk aznap este is, míg végül egy francia család által üzemeltett francia étteremben találtuk magunkat. Persze ez is úgy zajlott, hogy elmentünk előtte párszor, hogy neeem, na nemááá, ide nem. Aztán mégis… Alapvetően nem volt rossz, csak piszok drága volt az ottani árakhoz képest, de legalább életet mentett. A szállodába visszamenve közölte a recepciós, hogy az általunk választott hajóra már nem volt hely, ezért egy másik, drágább hajóra (119 usd / fő) foglaltak, de ne aggódjunk, mert ugyanazon az áron kapjuk. Hát jó.
Másnap reggel kicsekkoltunk, a szállodában hagytuk a nagy cuccainkat és csak egy kis hátit vittünk magunkkal. A megbeszélt időben jött is értünk a kisbusz. Egy 15 fős csoport gyűlt össze. Rajtunk kívül még 3 magyar, 1 német, 5 határtalanul boldog, életigenlő brazil (ezek után mindenképpen el kell mennünk Brazíliába is) és egy 4 fős ausztrál család. A brazil srác annak ellenére megtartotta a vidámságát, hogy Phuket-ről jövet a nagy buszon úgy kirabolták, hogy a záras bőröndje lent volt a raktérben. Szóval ez nem urban legend, tényleg vannak busz aljában kúszó mesteremberek…
Nagyjából 3-4 órás „beférek még” előzésekkel tűzdelt buszút után (hamar rájöttem, jobb, ha nem nézek előre és bízom a helyiek tehetségében) értük el a kikötőt, ahonnan kisebb csónakkal vittek ki a Halong Dolphin társaság hajójához. 
Készültünk az itteni hidegre is, hoztuk magunkkal a szállodában kért elektromos rezsót, bízva benne, hogy nem égetjük porig a fa dzsunkát. Megúszta, és mi is, ugyanis a kabinunkban lévő klíma kellő meleget csinált. A 2 napos Halong túra első napján hajókáztuk a sziklák között, megnéztünk egy barlangot, utána lehetett kajakozni (mi ezt kihagytuk, nem túl jó 10 fokban vizesnek lenni). Majd estére elfoglalta a hajó az állóhelyét, azaz alvóhelyét. A hajón nagyon jó volt kaja, svédasztalos jelleggel mindent lehetett kóstolni, külön kérésre (még a szállodában le kellett adni), gondoltak arra is, aki nem eszik sea food-ot. Az italért külön kellett fizetni, egy 0,33-as sörért kemény 5 usd-t kértek, ami a 100 dollár feletti jegyár mellett engem kicsit feldühített. Szóval érdemes előre készülni az esti bulihoz. Mondjuk, hallottam olyat, ha valaki saját italt visz magával és nem titkoltan az étel mellé fogyasztja, akkor kell valamennyit fizetnie, hogy a sajátját ihassa. Nem szép, zugivóvá teszik az amúgy tisztes turistákat. Kimentem este a hajóra nézelődni, fényképezni, amikor is a vízen úszó ladikból egy női hang megszólít és kérdezi, nem szeretnék-e olcsón sört venni…A vacsora után jött a kihagyhatatlan karaoke, ami a brazilok nélkül hamar sörbe fojtó, bánatos estévé degradálódott volna, na de szerencsére nem így lett.
Másnap reggel elindultunk egy úszó falut megnézni, a faluba és egy közeli barlangba kis csónakkal vittek, amiért szintén le kellett szurkolni 100.000 vietnámi dong-ot / fő. Na, ez aztán miért nincsen benne a túra árában? Persze mi is beneveztünk, hiba lett volna kihagyni!
Sokan mondják, és olvastam is, hogy Vietnámban szeretik lehúzni az embert. Valahogy minket ez elkerült, vagy csak szerencsénk volt. A taxis sem akart átverni, nem úgy, mint másokat, akiktől 10X-es árat próbált kérni. Persze mindenhol mondják „tip-tip”, az is, aki mást nem nagyon tud angolul.
A falu után visszament a hajónk a kikötőbe és ismét jött egy 4 órás izgalmas búszút vissza Hanoi-ba.
Kíváncsiak voltunk ki mennyit fizetett a Halong túrárét, ezért megkérdeztünk pár embert a társaságból. Mi ugye 108-at / fő, az ausztrálok 130-at, a magyarok pedig 80 körül. Kikerekedett a szemem! Elmesélték, hogy megnéztek sok irodát és lealkudták.
A szállodába visszaérve boldogan adtuk vissza a magunkkal cipelt rezsót, nem hagytuk el sehol!
A menedzser kérdezte milyen volt a túra. Mondtuk neki, klassz, de érdekes, hogy mindenki más árat fizetett. Neki is kikerekedett a szeme a 80 dolláros áron, majd elkezdett telefonálni. Következő találkozásunkkor elmesélte, hogy nagyon köszöni a visszajelzést, mert ez neki probléma, ha a vendégei nem annyit fizetnek, mint mások, mert azt hiszik, hogy ő akarja átverni őket. Emiatt nem dolgozik többet ezzel a társasággal, és nekünk 75-öt kell csak fizetni a túráért, pluszba felajánlott egy ingyen reptéri transzfert is! Hát igen, vérbeli üzletember!
Este beültünk a hajón megismert magyar leányzóval és a brazilokkal egy italra a szállodánkkal szemben található Gekko Bar-ba, ahol is az eddigi legjobb tonhalas bagettünket ettük eva! Ez a hely ugye akkor is ott volt, amikor második este farkaséhesen, vérbe forgó szemekkel kerestük az ételt, csak ugye ilyenkor a fától az erdőt…
Másnap reggel irány a reptér, irány a meleg, irány Thaiföld!!!
No comments:
Post a Comment